Duguláselhárítás telefon

Duguláselhárítás Budapest – árak, költségek

Duguláselhárítás Budapest – árak, költségek
Mint bármely hasonló szolgáltatás esetében, a duguláselhárításnál is szinte lehetetlen előre pontos árat mondani. A budapesti árak tekintetében pedig a szórás még nagyobb, hiszen itt található a legtöbb szakember és itt a legnagyobb kereslet is a szolgáltatásra. A duguláselhárításnál nem lehet egy kaptafára ráhúzni a munkálatokat, mivel a szakember a probléma valódi jellegével és összetettségével csak a helyszínen szembesül.

Természetes, hogy mindenki már telefonon szeretne felvilágosítást arról, hogy milyen árakra számítson. Ám Budapesten és az ország valamennyi más településén is csak megközelítőleg lehet előre megjósolni a költségeket. Telefonon a szakember mindössze azt tudja megmondani, hogy az adott probléma megszüntetésének díja milyen határok között mozog. De ha a helyszínen azt tapasztalja, hogy a megrendelő által bejelentett meghibásodás csupán a probléma csúcsa és számos más hiba következménye, akkor ezek megszüntetésének költségei természetesen hozzáadódnak az árhoz.

Célunk, hogy a várható költségekről a legpontosabb tájékoztatást adjuk, ezért igyekszünk már telefonon jó néhány kérdéssel alaposan felderíteni a problémát. Így csökkentjük annak lehetőségét, hogy a helyszínre érkezve óriási plusz költséggel járó meghibásodásokkal szembesüljünk.

Általánosságban a következő árakkal kell számolni:
A duguláselhárítás munkadíjak, nettóban összegek és tájékoztató jellegűek. Csak a telefonos megbeszélés után tudunk pontos összeget ajánlani a munka elvégzésére. Kérjük, részletesen és pontosan tájékoztassa kollégánkat, hogy a megfelelő duguláselhárító berendezést tudja kivinni a helyszínre.

– Mosdó duguláselhárítás: 15000-Ft–tól
– Zuhanytálca duguláselhárítás: 15000-Ft–tól
– Fürdőkád duguláselhárítás: 15000-Ft–tól
– Padlóösszefolyó duguláselhárítás: 15000-Ft-tól
– Mosogató duguláselhárítás: 1500-Ft-tól
– WC duguláselhárítás: 20000-Ft-tól
– Alap és gerincvezeték duguláselhárítása: 25000-Ft-tól
– Csatornamosatás: 30000-Ft-tól

Duguláselhárítás Budapest - Fix áron - Gyorsan - Garanciával
Duguláselhárítás Budapest – Fix áron – Gyorsan – Garanciával

Fő tevékenységeink:

Duguláselhárítás szakszerűen, gépekkel Budapest egész területén. Gyorsaság és tiszta munkavégzés jellemzi csapatunkat. Magánszemélyeknek és közületeknek is vállalunk Budapesten fix áras, szakszerű duguláselhárítást. Lakásokban, családi házakban, társasházakban, irodákban és üzletekben is számíthat duguláselhárító szakembereink gyors segítségére.

Mi a duguláselhárítás menete?

1. Telefonos megbeszélés, részletes hibaleírással.
2. Tájékoztatás a munka leírásáról
3. Árajánlat megbeszélése.
4. Felvonulás a munkaterületre.
5. A dugulás elhárítása.
6. Tanácsok és prevenciós javaslatok átbeszélése.

Szolgáltatásaink:

A hét minden napján számíthat a szolgáltatásainkra.
Fix áras lefolyótisztítás és duguláselhárítás Budapesten területén.
Budapesten összes kerületében bontás nélkül, gépekkel dolgozunk.
Csatorna dugulások megszüntetése beltérben és kültérben Budapesten.
Mosogató és mosdó dugulás elhárítás garanciával Pest megyében.
WC. dugulás, összefolyó dugulás megszüntetés olcsó árakkal Budapesten.
Csatorna és akna tisztítás, Woma duguláselhárítás Budapest.
Minden duguláselhárító munkára garancia vállalás Budapesten.